Kenyhec újkori történetét 1990 december 1-jén kezdte írni, amikor önállósult. 1964 és 1986 között ugyanis Hraničná pri Hornáde község része volt. Az eredeti három község, Abaújszina, Kenyhec és Migléc 1986-tól működött tovább. Jelenleg Kenyhec szlovák-magyar község, ahol hozzávetőleg azonos százalékarányban élnek a két nemzetiség képviselői.

1991 óta a lakosság száma  nőtt, jelenleg hozzávetőleg 1132 polgárt tartunk nyilván. A lakosság több, mint 60%-a produktív életkorban van, a munkanélküliség hozzávetőlege­sen 8%.

A község fejlesztése komplex hozzáálláson alapul és figyelembe veszi a társadalom valamennyi összetevőjét – a gyerekeket és fiatalokat, a produktív lakosságot, a nyugdíjasokat. A cél az, hogy valamennyi polgár számára teljes értékű életkörülményeket biztosítsunk, a diákok, vállalkozók, befektetők, nyugdíjasok és a faluba látogatók számára egyaránt.

A kezdeményezések többségét a község saját építési vállalata, a Poľnohospodársko-stavebná výroba Kechnec segítségével vitte véghez. A gazdasági hozadék mellett az építési vállalat kedvező befolyással van a munkanélküliség csökkentésére is, mivel az alkalmazottak éppen a községben lakó munkanélküliek közül valók.

Kenyhec a község 1990-es önállósulása óta jelentős változásokon ment keresztül. Javult az emberek életminősége és a községi szolgáltatások színvonala. Ebben a szekcióban a múltat idézzük fel, hogy jobban megbecsüljük mindazt, amink ma van.

1990-ben vízvezeték, csatornahálózat, víztisztító állomás, víztározó és ivóvízforrás (saját kutak), halottasház, harangláb és a temető melletti parkoló nélkül kezdtünk. Elhanyagolt állapotban volt az egész temető akár csak a községháza és az utak. Nem voltak járdák és esővíz elvezető rendszer sem.

A faluközpont és a buszmegálló lepusztult állapotban volt, helyi szinten szinte nem is létezett üzlethálózat. Az óvodára, amely üzemeltetőjének, a Földműves Szövetkezetnek a tulajdonában volt, már rá fért egy alapos rekonstrukció és modernizáció. Eltűnt a tűzoltószertár, és az egyéni építtetők számára beépítésre szánt területek komplex közművesítése sem valósult meg.

A perényi úton és a Soós kertben levő új lakóövezetekben, valamint a Schmidtékhez, a polgármesterékhez, Medveékhez, Ivánékhoz és a 40 lakásos tömbházhoz vezető utcákon nem volt vízvezeték, szennyvíz csatorna, esővíz elvezető csatorna és gázvezeték. Nem voltak kiépítve az utak és a járdák sem (kivételt képez a Schmidtékhez vezető utca, ahol az úttest, a járda és az eső elvezető csatorna már megvolt, viszont a gáz- és vízvezeték , valamint a csatornahálózat még hiányzott).

1989-ig léteztek olyan utcák is ahol nem volt aszfaltburkolat – pl. a Grümpnerékhez vezető utcán a Szakalyi patak mentén, a mostani óvoda épületéhez vezető gyalogjárón vagy a 40 lakásos épülettömbhöz vezető utcán.

Hiányzott az üzlet a mai buszmegálló mellett, nem létezett sportcsarnok regenerációs központtal, a község területén nem működött egészségügyi központ ahol gyermekorvosi, háziorvosi és fogászati rendelés vagy, rehabilitáció és patika működött volna.

A felújított községháza sem létezett még kongresszusi teremmel és konyhával. Az alagsor még nem volt befejezve (takarításkor 20 teherautónyi hulladékot szállítottunk el), nem működtek a szociális helyiségek, nem volt parkoló a községháza előtt, nem létezett a közösségi ház kongresszusi teremmel, szálláslehetőséggel és parkolóval, nem létezett még a 40 család lakásgondját megoldó 40 lakásos tömbház üzlettel, fodrászattal, szépségszalonnal és további mellékhelyisé­gekkel.

Nem létezett a komplex infrastruktúrával rendelkező ipari zóna sem a világ 8 országából idetelepült és hazai befektetőkkel. Nem létezett a 3000 új és a közvetve ehhez kapcsolódó további 5000 munkahely sem.

A községben nem volt pezsgő kulturális élet. Nem volt nappali nyári tábor a gyerekeknek, Kenyheci Napok, Nemzetközi Gyereknap, nem koszorúztunk közösen elhunytainkra emlékezve, hiányoztak a hagyományos karácsonyi, farsangi és húsvéti ünnepségek. Népszerű zenekarok sem léptek fel Kenyhecen és olyan világhírű énekesek sem, mint Peter Dvorský és a budapesti operaénekesnő, Tokodi Ilona. A község krónikája 2006-ig nem volt feldolgozva és hiányoztak a hivatalos jelképek is, mint a község címere, zászlaja és pecsétje.